Az otthon

Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. 

Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, 

a bútorok apró nyikorgásait.

Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, 

hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. 

Kipihened az életet, az embereket, mindent. 

Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. 

Elég egy szoba. 

Ha tízen vagytok benne, az se baj. 

Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. 

Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. 

Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, 

ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, 

nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. 

Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, 

vagy süvölt a szél. 

És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. 

Ez az otthon. 

Minden embernek módja van hozzá. 

Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. 

Egy pince is. 

Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet.

Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.

Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. 

Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. 

Egy könyv az asztalon. 

Egy ébresztőóra. 

Ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. 

Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.