Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk.

Aki a legkedvesebb.

Lelkünkhöz közelálló.

Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni.

A szeretet mélyebben van.

Tudatnál, akaratnál, vágynál,

 képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben.

A szeretet nem kötelesség, nem feladat.

 Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot.

A szeretet: a szabadság jegyében áll.

Senki sem mondhatja meg,

 kit szeressek, kit ne szeressek, 

még én sem utasíthatom magamat,

 mert ez jóval magasabb szinten dől el, 

mint ahova akaratunk fölér.

 Ez a lelkünknek olyan helyén dől el, 

olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, 

ahol már sem a társadalom, sem a szokások, 

az elvárások, a félelmek, az érdekek, 

de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.

A lélek itt már szabadon szárnyal,

 azzal és oda, akivel és ahová akar.

Úgy hívják: szabadság.

Nincs benne kell és muszáj 

és az enyém és a tiéd.

 Nincs benne színjáték. 

Nincs hazugság.

Nincs idő sem,

mert ahogy egy életet leélhetek valakivel és nem szeretem,

 s egyetlenegyszer találkozok valakivel és szeretem.

Az igazi szeretet feldúlhatja a világ rendjét.