Hiányzik?

-Nem tudom.

-Ezt nem lehet nem tudni!

-Pedig nem olyan egyszerű!

Amikor olyan helyen vagyok ahol régen együtt jártunk vásárolni,

vagy ha meghallgatok egy zenét, amit még Ő mutatott,

a gyomrom rögvest görcsbe rándul.

Eszembe jutnak az emlékek, a boldog reggelek,

a soha ki nem hunyó láng, amikor megcsókolt.

Ilyenkor hiányzik...

De ha arra gondolok, hogy mennyit sírtam,

hányszor álltam értetlenül egy-egy vita előtt,

hogy mindig bennem volt a hiba,

ő soha sem tévedhetett, akkor csak annyit mondok:

Jobb ez így! Szóval nem tudom! Nagyon nehéz!

-És mi történik ha meglátod?

-Tudod, magam köré építettem egy falat,

hogy semmiképp se tudjon ártani nekem!

De amikor meglátom, az addig felhúzott védőfal összedől.

Onnantól kezdve megint jönnek a kis pillangók a gyomromba,

a nehéz lélegzetvétel, és a "mi lenne ha?" kérdések sorozata.

-Akkor ne mondd, hogy nem tudod eldönteni, hiányzik-e?

-Igazad van, HIÁNYZIK!

Minden mozdulata, a szavai, az érintése.

De legfőbbként a tudat, hogy akkor amikor

Ő velem volt, érdemes volt felkelnem!